HTML

Új Széchenyi Terv pályázati blog

Az Új Széchenyi Terv pályázatairól és az ÚSZT keretében megvalósuló fejlesztésekről.

Operatív Program

Operatív Program - Projekt kommunikáció

Friss topikok

Linkblog

Fejlődik az Evangélikus Diakónia

2015.09.03. 14:30 eupp

szechenyi_2020_esza_mee.jpg

A Magyarországi Evangélikus Egyház több, nagy ívű és kimagasló színvonalú, a szakmai munkát hosszú időre fejlődési pályára állító programot valósíthat meg „Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése” című pályázati kiíráson elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően. A 391,95 millió forint értékű projekt keretében 115 szakember komplex képzése és 10 db intézményesített szolgáltatás-koordinációs intézményközi együttműködés valósul meg.

A programok között fontos szerepet betöltő intenzív, több részterületre kiterjedő szakmai továbbképzés-sorozat, személyre szabott oktatások és szupervízió hivatott a szolgálatban dolgozók munkájának minőségét magasabb szintre emelni annak érdekében, hogy – a nyugat-európai partnerszervezetek jó-gyakorlatait is implementálva – az Evangélikus Diakónia a hazai szociális szférában szinte egyedülálló szolgáltatást nyújtson mind az ellátottaknak, mind hozzátartozóiknak.

A projekt célja továbbá a teljes intézményhálózat korszerű, minden szakmai, ellenőrzési és biztonsági szempontot figyelembe vevő, a jogszabályi környezetnek teljes mértékben megfelelő igazgatási rendszerének fejlesztése és megvalósítása. A megrendezendő konferenciák és kapcsolódó kiadványok az ellátásban részt vevők, valamint a környezetükben élők tájékoztatását szolgálják, egyben a teljes társadalom érzékenyítését a rászorulók problémáival kapcsolatban.

A pályázat során megvalósítandó programok az idősgondozás, a fogyatékkal élők ellátása területén, valamint a családon belüli erőszak áldozatait, a szociálisan rászorulókat, valamint a lakhatási krízisbe került és migrációra kényszerült embertársainkat támogató szolgálatok esetében is mérhető, példaértékű eredményeket hozhatnak annak érdekében, hogy még színvonalasabban gondoskodhassanak azon embertársainkról, akik a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben keresik életük terét, biztonságát, nyugvópontját.

A projekt megvalósulásával nő az ellátás hatékonysága, javul a minősége és a munkatársak munkakörülményei, csökken az adminisztráció mértéke, ezzel párhuzamosan költségcsökkenés érhető el.

„Az evangélikus diakónia fejlesztése” című projekt 2015. május 15-én vette kezdetét és várhatóan 2015. október 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlesztés TÁMOP Evangélikus Diakónia Magyarországi Evangélikus Egyház

Egyedülálló vasmag-kutatási projekt zárult

2014.07.31. 22:52 eupp

áram--és-feszültségváltó-transzformátorok.jpgA közel 118 millió forint összköltségvetésű projekt során kisméretű, jobb lágy mágneses tulajdonságokkal rendelkező vasmag kutatása és felhasználása történt új típusú áram és feszültségváltó termékcsalád kifejlesztéséhez.

A több mint 100 éve a villamos ipar szolgálatában álló Transzvill Mérőváltó Zrt. 66 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása a közép-magyarországi régióban” című pályázaton, az Új Széchenyi Terv keretében.

A projekt kutatási célkitűzése olyan nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is egyedülállóan új, kisméretű vasmag típus ipari kutatása volt, és ebből új termékek létrehozása, melyek új tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek a tulajdonságok együttes jelenléte új alkalmazási területeket nyit, valamint a meglévő alkalmazások szélesebb alkalmazhatóságát teszi lehetővé.

Az új vasmag típus kialakítással – melynek anyagszerkezete és struktúrája is jelentős újdonság tartalommal bír -, egyrészt a lemágnesezési tényező nem lesz magas, így feljebb vihető az effektív permeabilitás, másrészt a koercitív teret sem növelik meg és így biztosítják a kis hiszterézis veszteséget. Továbbá a pikkelyek átmérő méretének változtatásával hangolhatóvá válik az effektív permeabilitás. Ez lehetővé teszi mind a hazai, mind a nemzetközi piacon új szegmensbe való bejutást. Végül lehetővé vált bizonyos amorf-nanokristályos fém hulladékok hatékony, feladat specifikus újrahasznosítása, így az alapanyag olcsóbbá vált, mely jelentős előnyt jelent a gazdasági hasznosíthatóság tekintetében.

A projekt másik célja, a kutatások eredményeként létrehozott vasmag típusok felhasználásával új, a DIN 42600 szabványnak megfelelő 12 és 24 kV-os áram és feszültségváltó család létrehozása volt, mely mérföldkőnek mondható a magyarországi középfeszültségű áram- és feszültségváltó transzformátorok gyártásában. A DIN szabványú mérőtranszformátorokkal olyan új hazai és nemzetközi piacok nyílhatnak meg, amikre eddig nem volt lehetőség. A Transzvill Mérőváltó Gyártó és Forgalmazó Zrt. kiemelkedő együttműködő partnere a projektben az MTA Wigner FK SZFI volt.

Szólj hozzá!

Címkék: kutatás-fejlesztés Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása Transzvill Mérőváltó Zrt vasmag-kutatási projekt amorf-nanokristályos fém

Telephelyfejlesztés az AgroTech-Komfort Kft-nél

2014.07.23. 16:48 eupp

ÚSZT logo(2).jpgA „Telephelyfejlesztés” című konstrukció keretében 95,86 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az AgroTech-Komfort Kft.

A szentesi vállalkozás a 191,72 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során meglévő telephelye bővítése és új épület kialakítása mellett eszközparkját fejleszti.

Az AGROTECH-KOMFORT Kereskedelmi Kft. mezőgazdasági és élelmiszeripari technológiai gépeket és berendezéseket, kiegészítő egységeket gyártó, összeszerelő vállalkozás.

Az elmúlt évek technológiai korszerűsítési igénye alapján a megrendelői állomány erőteljes növekedésével a cég telephelyén rendelkezésre álló kisméretű épületek pótlása és kiváltása vált szükségessé.

A projekt keretében új szerelő csarnok kialakítása (930,24 m2), meglévő műhely bővítése (120 m2), új telepi térburkolat és csatlakozó út építése (1.260 m2), megújuló energiára alapozott központi fűtésrendszer kialakítása, melegvíz ellátás biztosítása, továbbá az előszerelés, szerelés, összeállítás munkafolyamatokhoz közvetlenül kapcsolódó anyagmozgató, rakodó illetve szerszámgépek beszerzése (10 db) valósul meg.

A fejlesztés révén a vállalkozás a kibővített telephelyen újonnan kialakítandó és korszerűbb létesítményekben új gépekkel tudja majd kiszolgálni az elmúlt évek technológiai korszerűsítési igénye alapján erőteljesen megnövekedett megrendelői állományt, illetve az EU jogszabályi előírásainak megfelelni akaró mezőgazdasági üzemek megrendeléseinek is eleget tud tenni.

A Kft. a jelen projekt által munkahelyet tud teremteni a régióban a foglalkoztatottság megtartása és annak javítása mellett. A vállalkozás fejlesztésének további célja, hogy a több lábon álló tevékenységi kör megerősítésével stabil jövedelemtermelő, adófizető és versenyképes gazdasággá tudja magát tenni a piacon.

A DAOP-1.1.1/E-11 „Telephelyfejlesztés” pályázati kiíráson 95 864 390 Ft támogatást elnyert, 191 728 780 Ft összköltségvetésű fejlesztés 2013. május 29-én indult.

Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság csarnok élelmiszeripar eszközbeszerzés telephelyfejlesztés Szentes technológiai korszerűsítés AgroTech-Komfort Kft szerelőcsarnok

Mosonmagyaróváron elindul a hazai fröccsöntőgép-gyártás

2014.06.02. 22:41 eupp

WiBa-logo.jpgMagyarországon egyedülálló, fröccsöntőgép-gyártás elindításához szükséges csarnoképítés és gépbeszerzés kezdődött a WITTMANN Robottechnikai Kft. közel félmilliárd forint összköltségű projektje keretében.

A mosonmagyaróvári vállalkozás az Új Széchenyi Terv pályázatán 142 millió forintot meghaladó uniós támogatást nyert el a beruházáshoz.

A WITTMANN Robottechnikai Kft. 1997 óta a WITTMANN Csoport robotjainak és temperáló berendezéseinek fontos gyártóbázisa. A mosonmagyaróvári cég lineáris robotokat gyárt, melyekkel a világon piacvezetőnek számít.

A vállalatcsoport ezen kívül átfolyás-szabályozókat, temperálókat, darálókat, granulátum-szárítókat, központi anyagellátó rendszereket készít, de szállít komplex műanyagipari berendezéseket, sőt teljesen automatizált gépsorokat is. Termékeiket a műanyagipar hasznosítja az autó-, a csomagolóanyag gyártásban, elektronikában, a gyógyszer- és élelmiszeriparban. A Wittmann-Battenfeld cégcsoport a világon egyedüliként képes komplett megoldásokat kínálni a műanyagfröccsöntés területén.

A Társaság üzleti filozófiájában hangsúlyos szerepe van az innováció mellett a minőségnek, az értékesítésnek és a szervizháttérnek is. A vevőik kiszolgálása tekintetében az említett komplexitásra törekszenek, arra, hogy a műanyagfröccsöntés területén minden igényt kielégítsenek.

Jelen fejlesztéssel Mosonmagyaróváron elindul a magyarországi fröccsöntőgép-gyártás.

A beruházás első számú indoka a komplex fröccsöntő technológiák iránti növekvő igény a műanyagipari gyártók részéről, másrészt az elégtelen, lassú reakció a gép-gyártók oldaláról. Mindez egy egyre növekvő, jól felismert piaci rés kialakulásához vezetett.

A projekt keretében a Wittmann Robottechnikai Kft. egy új, korszerű, közel 2.500 m2 alapterületű gyártócsarnokot épít, továbbá gépparkját fejleszti élhajlító, híddaru, valamint targoncák beszerzésével. A gyártáshoz szükséges további gépeket pályázaton kívül vásárolják meg.

Az Új Széchenyi Terv NYDOP-1.3.1/DE-13 „Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért” című pályázati kiírásán 142 270 139 forintos támogatást elnyert, 474 233 796 forintot meghaladó összköltségvetésű fejlesztési beruházás 2014. március 3-án kezdődött és várhatóan 2015. június 30-án fejeződik be.

Szólj hozzá!

Címkék: gyártócsarnok NYDOP WITTMANN Robottechnikai Kft komplex fröccsöntő technológiák Telephelyfejlesztés és ipartelepítés

Folyamatban a Kardiológiai Intézet energetikai megújítása

2014.05.25. 16:13 eupp

Sajtótájékoztató2.jpgJavában folyik a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének energiaracionalizálása, melyhez az Új Széchenyi Terv keretében közel 570 millió forint uniós támogatást nyertek el. A projekt készültsége a különböző munkanemekben 75-80%-os – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Dr. Ofner Péter az Intézet főigazgató főorvosa elmondta: a Budapest IX. kerület Haller utca 29. szám alatt található, 1977-ben átadott főépület a GOKI legrégebbi része. A 37 éves épület rossz energiahatékonysága nagymértékű többlet energiafelhasználást és számottevő többletköltséget jelent az Intézet számára, ezért szükségessé vált energetikai racionalizálása.

A felújítás keretében az ablakcserék, a világító testek és légszelepek cseréje, valamint a tűzcsappantyúk beépítése az alagsortól a VI. emeletig az érintett szinteken elkészült. A homlokzati hőszigetelés felragasztása az alagsortól a VI. emeletig kész van, a hálózás felragasztása az elkészült felület mintegy 60%-án megtörtént.

Az új légtechnikai rendszer kiépítése eldobozolással a IV-VI. emeletig, a függőleges felszálló ágak kiépítése épületen belül a X. emeletig szintén készen van. A fűtés nemrég történt leállításával a VI. emeleti termosztatikus radiátor szelepek cseréje megtörtént. Az alagsorban, a szerelőszinten, a IX. és X. emeleten a meglévő rendszerbe a közvetítőközeges hővisszanyerők zömének, mintegy 80%-ának beépítése, valamint az automatika cseréje is kész.

A X. emeleti új légkezelő gépek beemelése, beépítése és az új légtechnikai rendszer külső ágak tetőn történő kiépítése szintén megtörtént. A IX. és X. emeleti tetőszigetelés felújítása részben – mintegy 75%-ban – kész, a hátralévő rész a szinti belső felújításokkal egy időben lesz befejezve. Az ideiglenes villámvédelmi rendszer kiépítése és a függőfolyosó rétegeinek elbontása is szerkezetig megtörtént. A III-VI. emeletig a belső terű teakonyhák légtechnikai rendszere kiépült, a VII. emeleti kiépítés és a légkezelőkre történő rákötés, a szinti belső felújításokkal egy időben lesz befejezve. Végül a homlokzati hőszigetelés színezésének- és az állványzat bontásának várható befejezése pedig július vége.

A fejlesztés eredményeként az épület szabályozható fűtésével és hűtésével az Intézet jelentősen csökkenteni tudja majd fenntartási költségeit. Az Új Széchenyi Terv „Épületenergetikai fejlesztések” című pályázati kiírásán 100 %-os támogatást elnyert projekt 2013. december 5-én indult és várhatóan 2014. október 1-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: energiahatékonyság GOKI Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet energiaracionalizálás Épületenergetikai fejlesztések

Valós-idejű hajózási navigációs és flottamenedzsment rendszert fejlesztettek

2014.04.08. 22:30 eupp

Plimsoll Kft._1.JPGA budapesti PLIMSOLL Kft. 57,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázati kiíráson.

A kifejlesztett alkalmazás alkalmas a fuvarozást befolyásoló hatások matematikai modellekkel történő elemzésére, valamint az egyes hajók optimális terhelési szintjének megállapítására, illetve valós idejű navigációs funkciók biztosítására.

Segítségével a rakományok tulajdonosai, szállítmányozói valós idejű, on-line tájékoztatást kaphatnak a rakomány fizikai helyzetéről, mely növeli a bizalmat, valamint segíti a ki-, be és átrakási, valamint érkezési pontosság betartását. Az alkalmazás javítja a tervezési pontosságot, másrészt – az időjárási, vízállási, és vízdomborzati adatok felhasználásával – pontosítja a korábban csak rendkívül alacsony pontossággal megbecsülhető várható szállítási időt.

A fejlesztés eredményeként a hatékonyság javításával a Plimsoll Kft. elérte, hogy a hajók menetben töltött ideje rövidebb és biztonságosabb lett, ezzel párhuzamosan a fuvarozás ezen formája tervezhetőbbé, költséghatékonyabbá vált. A jobban tervezett és pontosabban végrehajtott fuvarozások csökkentik a környezeti terhelést a folyókon, és kisebb kockázatot jelentenek a vállalkozások számára is.

Az Új Széchenyi Terv KMOP 1.1.4-11/A „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” elnevezésű pályázata keretében 57 710 004 forint uniós támogatást elnyert, 129 311 120 forint összköltségvetésű fejlesztés 2011. szeptember 1-én kezdődött és 2013. augusztus 31-én fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: flottamenedzsment navigációs alkalmazás alkalmazás fejlesztés KMOP Plimsoll Kft

"Adj teret, nyiss utat! - Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen"

2014.04.08. 16:40 eupp

Új Széchenyi Terv.jpg

Békés megyében testvériskolai kapcsolatokat ápoló program indult, melyben két általános iskola diákjai és tanárai vesznek részt.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Gyomaendrődi és Mezőkovácsházi Tankerülete az Új Széchenyi Terv keretében 17 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el.

Az "Adj teret, nyiss utat! - Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen" elnevezésű projektet megvalósító intézmények a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a kunágotai Bereczki Máté Általános Iskola. A programban 11 fő megvalósító pedagógus és 60 fő bevont tanuló vesz részt, közülük 20 fő halmozottan hátrányos helyzetű.

A program fő célja a diákok szociális (együttélési, érdekérvényesítő, proszociális, kommunikációs) kompetenciáinak élethelyzetekben történő fejlesztése, valamint a két intézmény tanulói és pedagógusai közötti személyes, baráti és jó munkakapcsolatok kialakítása.

A tanulók két csoportban tevékenykednek a két félév, illetve a fizikai megvalósítás 14 hónapja során heti rendszerességű szakmai programot megvalósító foglalkozások keretében. A program megvalósulását segíti mindegyik csoportban a heti egy – matematika, anyanyelvi kommunikáció, informatika – szaktárgyi felzárkóztatás, fejlesztés is.

Az iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok alapvetően a tudatos értékeken és társas kapcsolatokon alapuló életviteli ismereteket hivatottak elmélyíteni. Ennek során a két intézmény bevont tanulóinak és megvalósító pedagógusainak személyes találkozójára kerül sor mindkét érintett településen. Továbbá két közös kirándulást szerveznek Békés megyében: Gyulára, valamint Gyopárosfürdőre, mely programok egyaránt segítik a személyes, a szociális és a kognitív kompetenciák fejlesztését.

Hat napos, közös nyári tábort tartanak a Balaton partján, a Zánkai - Új Nemzedék Központban, ahol naponta szervezett foglalkozásokat, kulturális, sport és egyéb szabadidős programokat biztosítanak a gyerekeknek. Végül a három előadásból álló sorozat témái a partner iskolák megismerése, az alkohol és drogprevenció, illetve a társadalmi egyenlőség kérdésének fontossága lesz.

A TÁMOP-3.3.14.A-12/1 „Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása” című pályázati kiíráson 17 000 000 forintos támogatást elnyert projekt 2014. február 1-jén indult és várhatóan 2015. május 31-én fejeződik be.

Szólj hozzá!

Címkék: iskola szociális kompetenciák Dévaványa Klebelsberg Intézményfenntartó Központ testvériskola Adj teret nyiss utat Bereczki Máté Általános Iskola testvériskolai kapcsolatok Kunágota Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Új szak tananyagát fejlesztette a SZIE Ybl Kara

2014.03.21. 00:12 eupp

SZIE logo.jpgAz Új Széchenyi Terv keretében elnyert 76 millió forintos támogatás segítségével a Szent István Egyetem egy új, tervezett alapképzés, az „Építés Menedzsment” szak tananyagát dolgozta ki.

Az utóbbi évtizedekben egyre inkább bonyolultabbá váló építések, beruházások indokolják az új szak elindítását, melynek keretében olyan szakembereket képeznek majd, akik nem csak a beruházások műszaki, hanem a kapcsolódó jogi, gazdasági és menedzselési feladatait is ellátják, eligazodnak a folyamatok között, képesek a többi szakterülettel kommunikálni, és képesek a projekt érdekében megfelelő döntéseket hozni. A projekt eredményeként egy olyan hiánypótló alapképzés tananyagát fejlesztették ki, mely Európa számos országában és felsőoktatási intézményében évek óta sikeresen működik. Hazánkban jelenleg nincs ilyen képzés, annak ellenére, hogy a hazai építőipar is hatalmas igényt mutat a hasonló, komplex szaktudással rendelkező szakemberek iránt.

A projekt célja a tervezett új szak legfontosabb 13 tananyagának kidolgozása volt a képzés tematikájának és a mai kor követelményeinek megfelelően. Valamennyi tananyag digitálisan, az előírt követelményeknek megfelelően készült el, az Építésszervezés című tananyagok magyar és angol nyelven is.

A tananyagfejlesztés és az új szak indításának sikere érdekében a képzési projektet bemutatták számos hazai és nemzetközi fórumon is. Budapesten a Creative Construction Conference 2013, Dubrovnikban az Organization, Technology and Management in Construction (OTMC) és a 27. IPMA World Congress, Münchenben az iTWO „Integrált építőipari folyamatokat támogató rendszer” elnevezésű, és Csíksomlyón a XVI. Nemzetközi Építéstudományi Konferencián vettek részt vagy tartottak előadást az egyetem részéről. Az adatgyűjtést és a módszertani kutatást ír, cseh, finn és spanyolországi szakmai tanulmányutak is segítették.

Fentiek mellett két képzésen is részt vettek a tananyagfejlesztők: egy betontechnológia tanfolyamon két fővel, aminek a tapasztalatait az Építéstechnológia tananyagokban használták fel, illetve egy munkavédelmi tanfolyamon egy fővel, aminek témája az Építésszervezés IV tantárgyhoz kapcsolódott. 2014. március végén a projekt zárásával egy nagyszabású ún. „képzők képzése” tanfolyamot tartanak, ahol az egyetemi munkatársak oktatása történik meg az elkészült tananyagok alapján.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult „Hiánypótló BSc képzés tananyagainak a kidolgozása az építéstudomány területén” elnevezésű, 80 millió forint összköltségvetésű projekt 2012. március 1-én vette kezdetét és 2014. március 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar tananyagfejlesztés Építés Menedzsment Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar

Sikeres minőségbiztosítás a Tradenet Global-nál

2014.03.01. 14:30 eupp

Tradenet-Global.jpgKözel 7,9 millió forintos, az Új Széchenyi Terv keretében elnyert 100 %-os támogatás segítségével sikerrel fejlesztette ki a cég munkaerő-piaci szolgáltatásaira irányuló minőségbiztosítási rendszerét.

A projekt keretein belül a Tradenet Global Szakképzés-szervezési Innovációs Nonprofit Kft. a szervezet belső kapacitásainak erősítésével, valamint a szervezeti kultúra fejlesztésével az intézmény által nyújtott szolgáltatások minőségének javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodást, szakmai innovációs képességének megerősödését biztosította a hazai munkaerő-piacon.

A TÁMOP-2.6.2-12/1-2012-0082 azonosítószámú projekt eredményeként megvalósult a munkatársak képzése, készségeik fejlesztése, a cég szervezeti kultúrájának, szolgáltatásai minőségének, hatékonyságának erősítése. Mindehhez jelen TÁMOP projekt keretében kidolgozott sztenderdekre vonatkozó minőségbiztosítási rendszert vezetett be az intézmény az általa választott munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz kapcsolódóan.

A projekt közvetett eredményeként a szervezet erősítette együttműködését a GYMS megyei térségben működő egyéb civil szervezetekkel, illetve a versenyszférával egyaránt.

A projekt kiemelkedő jelentősége, hogy a munkaerő-piaci szolgáltatásokhoz kapcsolódó minőségirányítási rendszer alkalmazására történt felkészüléssel a Tradenet Global Nonprofit Kft. hozzájárul annak biztosításához, hogy az ország egész területén azonos színvonalú szolgáltatásokat kapjanak az álláskeresők.

Az Új Széchenyi Terv TÁMOP-2.6.2-12/1 „Munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése - konvergencia régiók” című pályázati kiírásán a 7 883 613 forintos támogatást elnyert fejlesztési projekt 2013. március 1-én vette kezdetét és 2014. március 1-jével fejeződik be.

Szólj hozzá!

Címkék: szakképzés szervezetfejlesztés TÁMOP minőségirányítási rendszer Tradenet Global Nonprofit Kft

Mobil helyzetfúró berendezést kutatnak és fejlesztenek

2014.02.03. 18:25 eupp

DSC2000 Kft..jpgA Kutatási és Technológiai Innovációs Alap „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiírásán 143,5 millió forintos támogatást nyert el a DSC2000 Kft.

A vállalkozás a 234 millió forintot meghaladó összköltségű projektje során mobil helyzetfúró berendezés kutatása és fejlesztése történik.

A DSC2000 Kft. az informatika és az acélszerkezet gyártás találkozásának területén működő vállalkozás, mely mindkét területen magas szintű szakmai tapasztalattal rendelkezik.

A gyártáshoz szükséges kisebb nagyobb gyártó és forgató készülékeket már a kezdetektől saját maguknak terveztek meg és gyártottak le. Piacra lépésük óta új találmány kifejlesztésében is részt vesznek, mely folyamat során fő feladatuk az eszköz és a feldolgozó szoftver leghatékonyabb együttműködésének megalkotása.

Jelen projekt keretében a DSC2000 Kft. egy nagyon elterjedt és jellemző problémára keresi a megoldást. A munkáik során egyre gyakrabban szembesülnek olyan alkatrészekkel melynek alsó és felső síkjában acélszerkezet gyártás léptékeihez képest nagy pozíció pontosságú furatképeket kell készíteni. Ugyanakkor az alkatrész mérete meghaladja a rendelkezésre álló megmunkáló gépek mérettartományát.

Az alap elképzelés szerint egy portál rendszerű berendezést fejlesztenek ki, ami méretében igazodni fog a legjellemzőbb méretű alkatrészekhez. Elsődleges munkatartomány méretük a 2500x6000mm lesz, de a tervek úgy lesznek kidolgozva, hogy alkalmasak legyenek akár 4000 x 20000 mm munkatartományú egység létrehozására is.

A projekt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valósul meg, várhatóan 11 új munkahely létrehozásával.

A PIAC_13 „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” elnevezésű pályázati kiíráson 143 545 600 forint állami támogatást elnyert, 234 583 000 forint összköltségvetésű fejlesztés 2014. február 1-jén indult és várhatóan 2015. július 31-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: informatika kutatás-fejlesztés K+F acélszerkezet gyártás DSC2000 Kft mobil helyzetfúró berendezés

Telephelyét fejlesztette a PLASTICOR

2014.01.08. 23:43 eupp

Raktár beérkezés.JPGAz Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán a Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft. 37 millió forint uniós támogatást nyert el.

A PLASTICOR Kft. egy dinamikusan fejlődő műanyagfröccsöntő vállalkozás, mely a nehéz gazdasági helyzetben is folyamatosan fejlesztett.

Az újabb telephelyfejlesztési projekt során a cég a meglévő csarnok és irodaház felújítását és korszerűsítését, egy portaépület felújítását és egy új raktárcsarnok építését valósította meg.

A korszerűsítés érintette a már meglévő épületek építészeti, gépészeti, villamossági részét is, így mostantól új elektromos működtetésű kazán oldja meg a hőtermelést, a melegvíz előállítást, ami falon kívüli szereléssel jut el a hőleadókig. A teljes villamossági rendszer is újjá lett építve vezeték és szerelvény cserékkel, valamint új lámpatestek beépítésével.

Az 1950/12 helyrajzi számú ingatlanon található portaépület hőtechnikai jellemzői nagyon gyenge minősítésűek voltak, a beépített fa és fémnyílászárók avult állapotúak, melyek cserére szorultak, ahogy a tetőhéjazat – ac hullám pala – anyaga is.

Az 1950/13 helyrajzi számú terület korábban kihasználatlan, üres telek volt, ide épült az új raktárcsarnok. Az épület egy 800 m2-es csarnok, mely két részből áll: a 426 m2-es bemutató térből és a fejlesztési projekt keretében megépített 373 m2-es raktárcsarnokból. A raktár a gyártáshoz szükséges alapanyagok, és a gyártott félkész és késztermékek tárolására szolgál a jövőben.

A fejlesztés eredményeként a Plasticor Kft. biztosítani tudja a vállalkozás további dinamikus fejlődését, munkatársainak megtartását és a bázislétszámhoz képest további munkahelyteremtést hajt vége.

Az Új Széchenyi Terv KDOP-1.1.1/C-11 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 37 061 024 forintos támogatást elnyert, 92 652 560 forint összköltségvetésű fejlesztési beruházás 2012. január 30-án kezdődött és 2013. november 20-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: csarnok telephelyfejlesztés Veszprém KDOP Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft

Épületenergetikai fejlesztés kezdődött a GOKI-n

2013.12.21. 21:10 eupp

2010727114220.jpgElindult a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének energiaracionalizálása.

Az Intézet feladata mind a gyermek, mind a felnőtt lakosság esetében a szív- és érrendszeri betegségek teljes spektrumának komplex kardiovaszkuláris kivizsgálása és terápiája. A GOKI számos, országosan egyedülálló feladatot is végez, hitvallása, hogy a magyar kardiológia motorja legyen, és szakmai irányt mutasson a magyarországi fejlődés számára. E célok megvalósításához nemcsak egyre modernebb orvosi műszerparkra, hanem a kornak megfelelő épített környezetre is szükség van.

A Budapest IX. kerület Haller utca 29. szám alatt található, 1977-ben átadott főépület az intézet legrégebbi része. A 36 éves épületnek meg kell felelnie a mai energetikai követelményeknek építészeti, épületgépészeti, épületvillamossági szempontból és az egészségügyi intézményekre vonatkozó szigorú előírásoknak is.

Az épületet a jelenlegi rossz energiahatékonysága, nem megfelelő szigetelése miatt csak jelentős hőveszteséggel lehet felfűteni, a nyári melegben a műtők és intenzív osztályok számára szükséges hűtött levegőt pedig csak többlet energiafelhasználással lehet megfelelően biztosítani. A nagymértékű többlet energiafelhasználás az Intézet számára számottevő többletköltséget jelent.

A projekt keretében megvalósul az épület és a lapostető hőszigetelése, a külső nyílászáróinak cseréje, a meglévő szellőző rendszer korszerűsítése, a központi hővisszanyerős légtechnikai rendszer kiépítése. A kivitelezési munkák során korszerűsítik továbbá az épület világítását, belső terű teakonyháinak szellőző rendszerét, termosztatikus radiátor szelepeket építenek be, valamint a villámvédelem és a függőfolyosó is átalakításra kerül.

A fejlesztés eredményeként a szigetelés, a nyílászárók és a berendezések korszerűsítésével az épület hővesztesége, ezzel a fűtéshez szükséges felhasznált földgáz mennyisége csökken, ezáltal a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége is. Mindezeknek köszönhetően az épület szabályozható fűtésével az Intézet csökkenteni tudja majd fenntartási költségeit.

Az Új Széchenyi Terv KEOP 5.3.0/A/09 „Épületenergetikai fejlesztések” című pályázati kiírásán 100 %-os támogatást elnyert, 569 643 852 forint összköltségvetésű projekt 2013. december 5-én indult és várhatóan 2014. október 1-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: kardiológia épületenergetikai fejlesztés KEOP GOKI Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Az AXIÁL CHEM acélszerkezetű raktárat épített

2013.12.18. 18:21 eupp

raktár_1.jpgAz Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán az AXIÁL CHEM Kft. 30 millió forintot meghaladó támogatást nyert el. A közel 61 millió forint összköltségű projekttel két új munkahelyet teremtenek.

A cég fő tevékenysége a vegyi eredetű és veszélyes hulladékok, ezen belül is elsősorban a szennyezett oldószerek regenerálása, ipari célú újrafelhasználásra történő alkalmassá tétele.

2011-ben a vállalkozás eljárást dolgozott ki aktívszén kemoszorbensek előállítására hulladék ioncserélőkből. A módszer előnye, hogy veszélyes hulladékból terméket állít elő, amelyet nemzetgazdaságilag fel lehet használni.

Az AXIÁL CHEM telephelyén korábban nem volt késztermékek tárolására alkalmas egyterű, speciális igényeknek megfelelő raktár. A raktár építése azért vált szükségessé, mert a szezonális termékek esetében lehetőség nyílik a raktárra való termelésre, és a termékek nagyobb volumenű értékesítésére. A raktárépítés indokolta az odavezető út építését is, illetve az épület körüli térburkolást, így összesen az építési és infrastrukturális beruházás 2121,5 m2 nagyságú területen valósult meg.

A projekt eredményeként 8 fő létszámtartása mellett, két új munkavállalót vesz fel a társaság a projekt fenntartási időszakában. A cég legalább 20 %-os árbevétel-növekedésre és vevőkörbővítésére is számít a projekt hatására.

Az Új Széchenyi Terv ÉMOP-1.1.1/F-11 „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 30 485 975 forintos támogatást elnyert, 60 971 950 millió forint összköltségvetésű fejlesztési beruházás 2013. február 1-én kezdődött és 2013. december 31-én fejeződik be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: fejlesztés telephely ÉMOP acélszerkezetű raktár AXIÁL CHEM Kft

Pap község vízelvezető csatornahálózatot épített

2013.12.14. 17:35 eupp

csatornahálózat.jpg56,7 millió forint támogatást nyert el a település önkormányzata az Új Széchenyi Terv keretében a 63 millió forintot meghaladó összköltségű projektjéhez, melynek során kiépült a Pap község életében régóta várt vízelvezető csatornahálózat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pap községben az utóbbi években mind gyakoribbá vált rendkívüli záporok komoly károkat okoztak a Kossuth utcában. Ezen a szakaszon földárkok találhatóak, kapubejárók nincsenek, így az árkok nem funkcionáltak, a befogadóig nem jutott el a csapadékvíz, azaz a vízelvezetés nem volt biztosított.

Mindezek következtében egyrészt a sok csapadék az utakat alámosta, azok több helyen beszakadtak. A Kossuth utcában található lakóházak is veszélyben voltak a teljes szakaszon, egy-egy nagyobb esőzéskor a házak pincéi víz alá kerültek, az ott található ingóságok a tulajdonosok számára nagyrészt elvesztek, illetve károsodott a házak szerkezete is, továbbá a tulajdonosok házaikat nehezen, vagy egyáltalán nem tudták megközelíteni. Korábban szivattyúzással próbált javítani a helyzeten az Önkormányzat, azonban még ennek ellenére is többször hetekig állt a víz az udvarokon, kertekben, veszélyeztetve az értékeket.

A további káresemények megelőzése céljából a község önkormányzata a projekt keretében a meglévő belterületi vízelvezető árokrendszer belterületi szakaszának rendezését, ehhez kapcsolódóan a Kossuth úton keletkező vizek befogadóba történő elvezetését valósította meg.

A projekt számszerűen meghatározható eredményei egyrészt a kialakított vízelvezető csatornahálózat 1730 méteres hossza, másrészt a károkozástól mentesített családok és lakosok 112 fős száma. A fejlesztésnek köszönhetően javult a községi életminőség, jobban érvényesül a tiszta, egészséges települési környezethez való jog, az önkormányzat javította a települési vonzerőt, valamint a község népességmegtartó erejét, továbbá növekedhet a település lakosságszáma is betelepülő családokkal.

Az Új Széchenyi Terv ÉAOP-5.1.2/D2-11 „Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések” című pályázati kiírásán 56.731.410 forint uniós támogatást elnyert, 63.034.901 forint összköltségvetésű projekt 2013. július 9-én kezdődött és 2013. október 30-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: ÉAOP árokrendszer Pap község belterületi vízrendezés vízelvezető csatornahálózat Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések

Képzési projekt a Plasticor Kft-nél

2013.12.11. 01:07 eupp

ÚSZT logo(2).jpgA 100%-ban támogatott projekt 12 munkavállaló képzését fedezte.

Az Új Széchenyi Terv keretében 6 571 000 forint uniós támogatást nyert el a PLASTICOR Műanyagfeldolgozó Kft. dolgozói tanfolyamok tartására.

A PLASTICOR Műanyagfeldolgozó Kft. 2004-ben alakult családi vállalkozásként Veszprémben. A cég műszaki műanyag fröccsöntéssel foglalkozik, főként az elektronikai, autó-, bútor-, építő és szaniteripar részére. Termékeik felhasználói között több neves vállalat található, mint például Suzuki, Audi, BMW, Bosch-Rexroth, Knorr, Electrolux, Philips.

A vállalkozás nem szakította félbe beruházásait a szigorúbb gazdasági helyzetben sem: 2009 elején saját telephelyre költözött, mert ezzel biztosítva látta, hogy további megrendelésekre, új vevőkre tegyen szert. A cég jelenlegi termelő felülete 850 m2, a telephely 4000 m2 ingatlannal és 18.000 m2 telekkel rendelkezik.

A munkahelyi képzések során a PLASTICOR Kft. a dolgozók azon ismereteit kívánta bővíteni, amelyek meghatározóak a cég bővülése, stratégiai terveinek megvalósítása szempontjából. Éppen ezért olyan tartalmú tanfolyamokra került sor, amelyek során a megszerzett tudás beépíthető a mindennapi munkafolyamatokba.

7 fő vett részt egy 72 órás informatikai képzésen, 12 fő egy 20 órás vállalati- és vezetői hatékonyságfejlesztés képzésen, 3 fő egy 160 órás angol nyelvi képzésen és további 7 fő egy 100 órás angol nyelvi képzésen. A tanfolyamok sikerrel zárultak, összesen 29 új képzettséget szereztek a dolgozók.

Az Új Széchenyi Terv TÁMOP-2.1.3.A-12/1 „Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára a konvergencia régióban” című pályázati kiírásán 6 571 000 forint, 100%-os támogatást elnyert képzési projekt 2012. december 18-án indult és 2013. december 12-én fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: tanfolyam munkahelyi képzés Veszprém TÁMOP Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft Plasticor

A Pharmatéka új üzemegységet létesített

2013.11.29. 13:35 eupp

Pharmateka logo_1.jpgA vállalkozás megvalósította a több mint 42 millió forint összköltségű projektjét, mellyel teret kapott a cég új gyártási és K+F tevékenysége is.

Az EU-s csatlakozás miatti jogharmonizációval kapcsolatos rendeletek megjelenése arra késztette a céget, hogy a korábban kialakított stabil üzleti kapcsolatait erősítse és az új követelményeknek is megfelelő új G.M.P. állatgyógyászati üzem építésébe kezdjen, részben a tagok erejére, részben a cég nyereséges üzleti tevékenységére alapozva.

A vállalkozás életében a telephelyfejlesztés elsősorban azért vált szükségessé, mert az elmúlt években a haszonállatok részére gyártandó termékekre a piaci igények megváltoztak. Mind a technológiai, mind a hatóanyagok alkalmazásával kapcsolatos fejlesztések a piacot átrendezték. A rohamléptékű fejlesztésekben a Pharmatéka Bt. is elől járt, így saját maga is generálta a projekt szükségességét.

A beruházás célja az volt, hogy a megnövekedett termelési igényeket szakszerű fejlesztéssel, átrendezéssel és telephelybővítéssel követni és kezelni tudják. Gazdasági stratégiai célja pedig az egyenletesen növekvő árbevétel és gazdasági eredmény fenntartása a termelés felduzzasztásával, hatékonyabb anyagkezeléssel és technológiai újításokkal.

A fejlesztésnek köszönhetően egy 220 m² alapterületű új gyártó üzemegység épült. Ez egyrészt lehetővé teszi a felhasználásra kerülő alapanyagok megfelelő mintázását, másrészt teret biztosít a gyártási folyamat egyes fázisainak is, emellett helyet enged egy kísérleti fermentációs berendezés működésének is, amelynek nagy jelentősége van a cég kutatási-fejlesztési tevékenységében.

Az Új Széchenyi Terv ÉMOP-1.1.1/F „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiírásán 21 116 529 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert, 42 233 058 forint összköltségvetésű fejlesztési beruházás 2011. október 1-én kezdődött és 2013. szeptember 30-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: telephely Pusztaberki üzemegység Pharmatéka

Újabb K+F projekt a Pharmateka Bt-nél

2013.11.16. 11:30 eupp

szalmonella.jpgA „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiíráson a vállalkozás 71,34 millió forint uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében.

A 113 millió forintot meghaladó összköltségvetésű projekt során a cég takarmányozási célú speciális preventív adalékanyagok előállításához szükséges illóolajokat stabilizál.

A Pharmatéka Bt. 1995-ben alakult azzal a céllal, hogy folyamatos fejlesztésekkel olyan adalékanyagokat gyártson, melyek az élelmiszer biztonsági szempontoknak megfelelnek, biológiailag aktív, a genetikai képességeket jobban kihasználó, és a gazda szervezetére ártalmatlanok.

Élelmiszer biztonsági szempontból kiemelten fontos, hogy a súlyos fertőzéseket okozó patogén Escherichia coli, Salmonella és Campylobacter csíráktól mentes hús kerüljön az ellátó hálózatokhoz és konyhai feldolgozásra. Uniós irányelv is előírja, hogy 2 éven belül a „fehér húst” szolgáló baromfiállományokat mentesíteni szükséges ezektől a gyakran tömegfertőzést is okozó mikroorganizmusoktól. Az EU új követelményrendszere a szigorúbb nagyüzemi állattartást azzal is megnehezítette, hogy a patogén csírák előfordulását minimálisra korlátozta és az antibiotikumok e célra való felhasználását megtiltotta.

A projekt célja takarmányozási adalékanyagokhoz speciális preventív stabilizáló anyag létrehozásának, összetételének, gyártási lehetőségeinek kutatása, technológiájának kidolgozása, leírása. A stabilizáló anyag egy amilopektin-poliszacharid elegy, amit Heliodextrinnek® neveztek el. Ez zárja magába a hatóanyagként működő illóolajakat, melyek így a pelletálással, kezeléssel járó hevítés ellenére is várhatóan sokkal nagyobb koncentrációban lesznek jelen a késztermékben.

A projekt eredményeképpen teljesen új prototípus (Heliodextrin®-M10 adalékanyag) keletkezik, melyből a Pharmatéka új komplex hatású késztermékeket is tervez létrehozni, valamint új technológia kerül kidolgozásra szalmonellamentesítésre preventív céllal.

Az Új Széchenyi Terv „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiírásán 71 347 576 forintos támogatást elnyert, 113 250 120 forint összköltségvetésű projekt 2012. május 14-én indult és várhatóan 2013. december 14-én zárul.

Szólj hozzá!

Címkék: illóolaj GOP K+F Heliodextrin Pharmatéka Bt Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása speciális preventív adalékanyag

Új kutatási projekt indult Szegeden

2013.10.26. 15:10 eupp

Delta Bio_1.jpgAz Új Széchenyi Terv keretében a Delta Bio 2000 Kft. által vezetett konzorcium 295,3 millió forint uniós támogatást nyert el.

A 369 millió forintot meghaladó összköltségvetésű projekt során homológ rekombináció befolyásolásán alapuló célzott integrációt és tumorterápiát segítő alkalmazásokat fejlesztenek ki.

A kutatási projekt végső célja egy indikátor eukarióta sejtpanel és egy célzott génintegrációt elősegítő rendszer kiépítése, amelyre napjainkban különösen nagy igény jelentkezik mind tumorterápiás irányú gyógyszerkutatások, mind tumor szuppresszorok és onkogének kutatásával foglalkozó laboratóriumok irányából. A projekt aktualitását és világszintű újdonságtartalmát a legutóbbi alapkutatási eredmények adják, amely során sikerült a tumorterápiás szerekkel károsított DNS replikációjában szerepet játszó új molekuláris résztvevőket azonosítani. Ezen kutatási eredmények egy részét a konzorciumvezető nemzetközi szabadalommal védte, valamint vezető nemzetközi tudományos folyóiratokban publikálta az elmúlt egy éven belül. A projekt kivitelezéséhez jelenleg nemzetközi szinten is jelentős versenyelőnnyel rendelkeznek.

A projektet támogató eredményeik abból adódnak, hogy a Delta Bio 2000 Kft. már több éve fokozott hangsúllyal aknázza ki a homológ rekombináció mechanizmusán alapuló fejlesztési lehetőségeket. Ebbe a munkába kapcsolódott be néhány éve a Szegedi Tudományegyetem és legutóbb a VisalPus Kft., amelyek nemcsak új tudással, de a projekt kivitelezéséhez szükséges nagy áteresztő-képességű tesztrendszerekkel és jól működő géndiagnosztikai platformokkal is hozzájárulhatnak a projekt sikeréhez.

A konzorciumi partnerek eddigi együttműködése során már jellemzésre kerültek egyes gének homológ rekombinációra kifejtett hatásai. Az előzetes kutatási eredmények előrevetítik, hogy a tervezett projekt során létrehozott riporter-rendszeren végzett nagyléptékű siRNS és fehérje túltermelő szűrések számos új, az irányított integrációt befolyásoló gént azonosíthatnak majd. Ezeknek és a már eddig feltárt genetikai elemeknek a módosítását tervezik kombinálni és párosítani a cink-fingernukleáz technológiával, amely terveik szerint egy magas frekvenciájú irányított géncserére alkalmas rendszert eredményez majd.

A projekt eredménye nem csak hazai, de világszinten is újdonságot jelent majd, hiszen a homológ rekombináció olyan molekuláris elemei kerülnek jellemzésre, amelyeket eddig más laboratóriumok még nem vizsgáltak.

Szólj hozzá!

Címkék: kutatási projekt Szeged Szegedi Tudományegyetem kutatás-fejlesztés-innováció Delta Bio 2000 Kft homológ rekombináció tumorterápia

Az ESPRESSO Kft. információs technológiai fejlesztése

2013.10.09. 23:51 eupp

espresso_1.pngAz Espresso Kft. 3 millió forintot meghaladó támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. A 10,7 millió forint összköltségvetésű projekt a cég versenyképességének növelését szolgálta.

Az Espresso Kft. kávé és hozzá kapcsolódó prémiumtermékek értékesítésével foglalkozik, immár 14 éve. A vállalkozás legfontosabb célja, hogy az általuk importált kiváló minőségű termékek minél több fogyasztóhoz eljussanak, minél többen élvezhessék azokat. Ennek érdekében elsősorban a vendéglátóipar részére értékesítenek, folyamatos oktatási és ismeretterjesztési tevékenységet végeznek és igyekeznek a kiskereskedelemben is elérhetővé tenni termékeiket.

A cég irodai számítógépes rendszere mára elavult, a korszerűsítés elengedhetetlenné vált. A régi szerver már nem tudta volna kezelni az SAP új verzióját. Az Új Széchenyi Terv pályázatának segítségével a vállalkozás minden részlegének munkáját szerette volna korszerűbbé tenni.

A megvalósult projekt eredményeként az Espresso Kft. területi képviselői mostantól új technikai eszközeikkel olyan információkhoz juthatnak online módon a központi adatbázisból, amellyel magasabb szinten szolgálhatják ki az ügyfeleket. A fejlesztéssel a készletnyilvántartásból is több hasznos információ nyerhető. A munkatársak közötti kommunikáció korszerűsítésével pedig a szervezeti egységek együttműködése is zökkenő mentesebbé vált, a munkatársak így jobban tudják segíteni egymás munkáját és ezen keresztül a cég hatékony működését is.

Az Új Széchenyi Terv KMOP 1.2.1-11/A „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” című pályázati kiírásán 3 229 353 Ft támogatást nyert, 10 764 510 Ft összköltségű technológiai fejlesztés 2012. május 11-én kezdődött és 2012. szeptember 6-án fejeződött be.

Szólj hozzá!

Címkék: kávé technológiai fejlesztés IT-fejlesztés KMOP Mikro- kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése Espresso Kft

Megújul a jászladányi Rákóczi úti tagóvoda

2013.10.04. 21:05 eupp

Jászladány címere.jpgAz Új Széchenyi Terv keretében elnyert közel 117 millió forintos támogatás segítségével megvalósul a Jászladányi Napközi Otthonos Óvoda Rákóczi úti tagóvodájának kapacitásbővítése a 3 éves korosztályba tartozó HHH gyermekek teljes körű beóvodázásának elősegítése érdekében.

A Rákóczi úti tagintézmény a múlt század elején épült, állapota, felszereltsége is ezt tükrözi. Az épület a jelenlegi szabályozásoknak nem felel meg, így szükségessé vált felújítása, bővítése. Az óvoda kapacitásbővítése és a megvalósítandó eszközbeszerzés a nagy létszámú HHH és SNI gyermekek felzárkóztatását segíti majd.

A kapacitásbővítéssel új óvodai csoportszobák jönnek létre, tornatermet, nevelői- és fejlesztőszobát, kötelező helyiségeket alakítanak ki. Infrastruktúra- és eszközfejlesztés történik a meglévő épületrészek felújítása, korszerűsítése mellett.

A projekt egyben a hátrányos, halmozottan hátrányos és sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának megvalósítását szolgálja, kiemelve az egyenlő hozzáférést, az egyéni bánásmódot. Ezzel párhuzamosan megteremtik a minőségi oktatás és korszerű nevelés, az egészséges és motiváló környezet, az egyénre szabott készség- és képességfejlesztés feltételeit is.

Az önkormányzat célja továbbá, hogy a beruházással a település népességmegtartó képességét növelje, a településen a fiatal, képzett munkaerő megtartását elősegítse.

A fejlesztés eredményeként a férőhelyszám bővítéssel, a Köznevelési törvény előírásainak megfelelően megvalósulhat az óvodáskorú népesség teljes körű beóvodázása, folyamatos fogadása.

Az Új Széchenyi Terv ÉAOP-4.1.1/A-11 „Nevelési intézmények fejlesztése” című pályázati kiírásán 116 964 388 forint uniós támogatást elnyert, 123 120 408 forint összköltségvetésű projekt 2013. augusztus 23-án kezdődött és várhatóan 2014. január 31-én fejeződik be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Szólj hozzá!

Címkék: óvoda ÉAOP Jászladány HHH Nevelési intézmények fejlesztése SNI gyermekek Jászladányi Napközi Otthonos Óvoda Rákóczi úti tagóvodája

TaxiLike alkalmazás mobiltelefonra

2013.10.03. 21:01 eupp

TaxiLike kép.jpgAz Új Széchenyi Terv pályázati kiírásán elnyert közel 9 millió forintos támogatás segítségével TaxiLike néven okostelefonról indítható taxirendelő alkalmazást fejlesztett a TaxiLike Hungary Kft.

Sokan küzdenek azzal a problémával egy idegen városban, hogy ha taxi segítségével szeretnének eljutni egy bizonyos helyre, akkor nem tudják, melyik taxi társaságot hívhatják, és milyen telefonszámon érik el. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy a sokat utazó emberek rendelkeznek okostelefonnal, így ők keresik az innovatív megoldásokat. Jelenleg sokan keresnek olyan szolgáltatást, ahol okostelefon segítségével válik lehetővé szolgáltatásrendelés, például taxi rendelés. E gondolat mentén kezdte meg fejlesztését a TaxiLike Hungary Kft.

A cég fejlesztése a TaxiLike 3.0, mely egy olyan mobil alkalmazásokra épülő szolgáltatás, amely az utasokat közvetlenül összeköti a taxikkal, azaz nem egy taxi diszpécserközpontot kell felhívnia az utasnak egy ismeretlen országban, idegen nyelven, hanem egy mobil alkalmazáson keresztül gyorsan és egyszerűen rendelhet taxit, bárhol jár a nagyvilágban. A TaxiLike nyújtotta szolgáltatás két alkalmazásra épül: a TaxiLike a taxizó utas által használt, a TaxiLike Driver pedig a taxis vagy taxitársaság által használt alkalmazás.

Az utas a TaxiLike segítségével taxirendelést kezdeményezhet okostelefonján, amely kérést a közelben lévő taxik megkapják, és erre válaszolhatnak. Az utas a válaszokat rendezheti saját szempontjai – például minőség közösségi értékelés alapján, kiérkezési idő, ár, nyelvtudás, extra szolgáltatások – szerint, majd leadja a szolgáltatáson keresztül a megrendelést. A kiválasztott taxitársaság vagy taxisofőr értesítést kap a rendelésről a mobiltelefonjára, melyet vissza tud igazolni és indulhat is az utasért.

Az Új Széchenyi Terv ÉAOP-1.1.3-12 „A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával” című pályázati kiírásán 8 969 000 forint vissza nem térítendő uniós támogatást elnyert projekt 2013. július 1-én kezdődött és 2013. szeptember 30-án fejeződött be.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Szólj hozzá!

Címkék: okostelefon taxirendelés Nyírbátor TaxiLike Hungary Kft taxirendelés okostelefonnal

Lézerhegesztés uniós támogatással

2013.09.30. 21:41 eupp

Gyártástechnológiai-fejlesztés.jpgA Rejlek Metal & Stamping Kft. 2011 júniusában 371 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázati kiírásán, melynek segítségével profilbővítést hajtott végre.

A móri vállalat új, lézerhegesztési eljárást vezetett be a 843 millió forint összköltségvetésű projektje során.

A REJLEK Metal & Stamping Kft. különféle autóipari és szórakoztató elektronikai termékek fém alkatrészeinek préseléses technológiával történő előállításával, továbbá ezen termékek felületkezelésével és összeszerelésével foglalkozik.

Az Új Széchenyi Terv „Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása” című pályázati kiírásán nyert 371 030 701 forint vissza nem térítendő támogatás segítségével a társaság bővítette profilját azáltal, hogy a korábbi termelési eljárások – úgy, mint préselés/sajtolás, felületkezelés lakkozással, illetve szitafestéssel, valamint automataszerelés - egy új gyártástechnológiával, a lézerhegesztés eljárással egészültek ki.

A 843 millió forint összköltségvetésű fejlesztés hozzájárult az állományi létszám megtartásához, a társaság stabilitásának folyamatos fenntartása, valamint a folyamatos fejlesztés és fejlődés mellett. A projektmegvalósítás időtartama alatt a társaság állományi létszáma 20%-kal bővült.

A projekt eredményeként megvalósulhat a REJLEK Metal & Stamping Kft. alapvető célkitűzése, hogy a nagy járműipari vállalatoktól történő kutatás-fejlesztési és innovációs kompetenciák átvételével, valamint K+F tevékenysége eredményeinek felhasználásával növelje termelési volumenét, kapacitását és hatékonyságát, s mindezek segítségével hosszú távú stratégiai partnerré váljon.

Szólj hozzá!

Címkék: Mór Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása Rejlek Metal & Stamping Kft gyártástechnológia fejlesztés lézerhegesztési eljárás fémalkatrészek előállítása

A LipidArt Kft. metabolikus betegségek kutatása az Új Széchenyi Terv keretében

2013.09.24. 20:08 eupp

Új Széchenyi Terv.jpg
A LipidArt Kft. 2013 februárjában 127,69 millió forint támogatást nyert a „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” programban az Új Széchenyi Terv keretében. A 159,63 millió forint összköltségvetésű beruházásban metabolikus betegségeket kutat.

Az elmúlt években az elhízás, az inzulin rezisztencia, a cukorbetegség és a hozzájuk kapcsolódó kardiovaszkuláris szövődmények a figyelem középpontjába kerültek. A tünetegyüttes a 20. század utolsó harmada óta már az egész világot fenyegető „járvány”. Az elhízás és a diabétesz visszaszorításának és sikeres kezelésének legfontosabb orvosi feladata a betegség előjelei, valamint a hajlamosító genetikai, környezeti hatások korai felismerése. A legújabb kutatások a lipid anyagcsere finom változásait hozzák összefüggésbe a metabolikus szindróma korai megjelenésével.

A 159.634.789 forint összköltségvetésű beruházás célja a MetaDiagnosztika hidrofób-metabolom/lipidom/proteom rendszerszintű elemzési technológia kifejlesztése. A rendszer a gyógyszeripar számára eddig kiaknázatlan lehetőséget biztosít az elhízás, illetve a 2-es típusú diabétesz ellen kifejlesztendő új gyógyszerek hatásmechanizmusának vizsgálatára, valamint a preventív terápiás szerek kifejlesztésére állatmodelleken. Másrészt teljesen új alapokra helyezi e betegségcsoport korai diagnosztikáját.

A technika felhasználásra kerül a gyógyszerfejlesztésben, valamint előkészíti a humán diagnosztikai módszerként történő bevezetését is, mellyel diagnosztikai szolgáltatást kíván nyújtani. A projekt várhatóan 2014 júniusára fejeződik be. A beruházáshoz a vállalkozás 127.695.247 forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv segítségével.

Szólj hozzá!

Címkék: cukorbetegség elhízás diabétesz inzulin rezisztencia Szeged kutatás-fejlesztés Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása LipidArt Kft metabolikus betegségek kutatása MetaDiagnosztika

KKVHÁZ: Elindult a megyék versenye

2013.09.23. 13:10 eupp

megyek.jpgJátékos, évente ismétlődő vetélkedő az ország legnagyobb klubja, a KKVHÁZ szervezésében!

A verseny célja a kisvállalatok informálása és kapcsolataik bővítése, a programhoz bármely kisvállalat kapcsolódhat a saját megyéjében. A kkvhaz.hu portál minden jelentkezőt térítésmentesen be is mutat.

Hogyan működik a vetélkedő?

A vetélkedés a megyék között történik. A csapatoknak az a feladatuk, hogy bemutassák megyéjük gazdasági környezetét és válaszoljanak egy független szakértő-bizottság kérdéseire. Az első két internetes forduló után azok jutnak be a négyes döntőbe, akiknek “produkciójára” a legtöbb webes közönségszavazat érkezett. A döntőben a megyék 11 cégből álló válogatottja a helyszínen feltett kérdésekre válaszol. A december 6-i döntő, az ötödik helyezett megye székhelyén kerül megrendezésre. Itt a csapatok már a helyszínen feltett kérdésekre válaszolnak. Azt, hogy ki a legjobb, a vendéglátó megye vállalkozásai döntik el.

Milyen eredményeket hozhat a rendezvény sorozat?

A Dr. Bod Péter Ákos vezette Kérdező Bizottság olyan kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre minden csapat szükségszerűen más választ fogalmaz meg. Azt, hogy melyik megye volt a legjobb, a nagyközönség szavazatai adják majd meg. Ez arra taníthatja a résztvevőket, hogy nem elég remek gondolatokat megfogalmazni, azt ügyesen el is kell juttatni a nagyközönséghez. Ebben a feladatban benne van az összefogás is, hiszen minden vállalatnak érdeke a megyéje sikere. A közönség pedig tanulhat a különböző véleményekből.

Miért Szabolcsban van a megnyitó?

Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke felismerte, hogy egy erős KKV szektor nélkül nehéz a működő tőke bevonzása a megyébe. Ennek az elnöki látásmódnak tulajdonítjuk, hogy ő volt az első az országban, aki a KKVHÁZ kezdeményezés mellé állt. Ezért rendezték itt a megnyitót.

Kik támogatják a rendezvényt?

Főszponzora az OTP Bank. Az állam képviseletében az NGM, a NAV, a HITA, és az EXIM Csoport kapcsolódott a programhoz. Támogató a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt, a Magyar Telekom, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. a Leitner + Leitner Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft, az EDUTUS Főiskola, a WIFI Hungária, a RAVAK Hungary Kft, a Hungexpo Zrt és a Magyar Logisztikai Egyesület. A verseny médiatámogatója az EU Pályázati Portál és a működtető Operatív Program Kft.

Mi a KKVHÁZ?

Bizalmat ébreszt a vevőkben, ha egy termék mögött látják a csapatot és a vezető személyiségét is. Ennek a törekvésnek ad teret a www.kkvhaz.hu portál. A két éves működés, több konferencia és klubest, 1200 cikk után érezték elérkezettnek az időt, az eredetileg is megálmodott vetélkedő megszervezésére.

Szólj hozzá!

Címkék: Seszták Oszkár KKV KKVHÁZ Dr. Bod Péter Ákos Megyék versenye a KKV szektor érdekében Megyék versenye

Új gépek és ellenőrző kamerarendszer Bodrogolasziban

2013.09.18. 21:19 eupp

rugó gép.jpgA rugógyártó RUFÉM Kft. 16,64 millió forint összegű támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében a 41,6 millió forint összköltségvetésű projektjéhez.

A „RUFÉM” Kft. több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező rugógyártó vállalkozás. A cég termelési profilja magas minőségi követelményű húzó, nyomó és torziós rugók gyártása az autóipar, a finommechanika, a kéziszerszámgyártás, valamint az elektronikai ipar részére.

A vállalkozás gyártókapacitása: kb. 40 millió db rugó/év. A rugók 0,15-12 mm átmérőjű huzalból, 3-160 mm átmérőig, 5-1500 mm hosszúságig és 5 g-tól 20 kg-ig készülnek. Ezt a széles termékpalettát csak több gép tudja lefedni, amit első sorban az átmérő határoz meg. Eddig arra törekedett a cég, hogy a palettán belüli rugók legyártásához legalább egy-egy gép álljon rendelkezésére. Az igények azonban nem egyenletesen oszlanak el a termékpalettán. Megvizsgálva a gépek leterhelhetőségét, megállapították, hogy a torziós rugók területén az 1-4 mm-es, és a nyomórugóknál a 3-6 mm-es átmérőjű tartományban nagyon szűk kapacitással rendelkeznek a megrendelésekhez képest. Most olyan gépeket szereztek be (1 db RFM-30T Torziós rugógyártó gép és 1 db CSC-50H nyomó rugógyártó gép), amelyek részben átfedésben vannak másik két gép mérettartományával.

Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt a rugókkal szemben támasztott minőségi igény. A rugó egy sorozattermék, aminek az ellenőrzését gyártás közben szúrópróbaszerűen végzi a társaság. A megvizsgált darabok minőségéből lehet következtetni a sokasági megfelelőségre. Ezért előfordulhatott, hogy voltak a tűrésből kilépett darabok is az átadott mennyiségben. Kézi szerelés esetén ezeket a „hibás” darabokat kidobják. Ma már több helyen működnek automata szerelőgépek, ahol jelentős fennakadást okoz egy-egy ilyen darabnak a szerelése. A „RUFÉM” Kft. vevői azt kérik, hogy az ilyen termékeket minden-darabos ellenőrzésnek vesse alá. Ilyen nagyszámú tételnél (10.000 -100.000 db-ig) a kézi ellenőrzés nem oldható meg. A gyártás ideje 1-5 mp, az ellenőrzés 20-30 mp. Ezért vált szükségessé egy TAB 2 kamerás ellenőrző rendszer beszerelése, hogy a gyártás pillanatában megtörténjen az ellenőrzés és a válogatás is.

A fejlesztés eredményeként megvalósult a projekt célja: a termelés biztonsága, a minőség és a hatékonyság javítása az árbevétel növekedése, valamint a munkahelyek megtartása mellett 8 új munkahely létrehozásával.

Szólj hozzá!

Címkék: RUFÉM Kft Bodrogolaszi rugógyártás kamerás ellenőrző rendszer rugógyártó gépek tolórugó torziós rugó

süti beállítások módosítása