Több mint ezeregyszáz négyzetméteres csarnokot épített megújuló energiát használó infrastruktúrával az ÉGJK egy százötvenmilliós beruházás során, melyhez 77,4 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán.
A székesfehérvári ÉGJK Élelmiszeripari, Gépszerelő, Javító és Karbantartó Kft. fő tevékenysége a fémmegmunkálás. Ezen tevékenység keretében foglalkoznak, alkatrészgyártással, egyedi gépgyártással, valamint ellenőrző- és mérőkészülékek gyártásával is.
A vállalkozás a projekt keretében egy 1143 m2 hasznos alapterületű új üzemet épített a hozzá kapcsolódó, kiegészítő, megújuló energiát hasznosító infrastrukturális beruházásokkal együtt. A 8-10 év alatt megtérülő beruházás eredménye a gyártóterület és a kapacitás növelése a kapcsolódó technológiai fejlesztés révén, a meglévő termékek minőségének javítása és a felhasznált energiamennyiség csökkentése.
Az új gyártócsarnok építésével szükségessé vált a foglalkoztatottak számának bővítése is. A fejlesztés révén 7 új munkahelyet teremtett a vállalkozás a korábbi 19 fő megtartása mellett, ezáltal is hozzájárulva a kistérségi munkanélküliség csökkentéséhez és a foglalkoztatás javításához. A projekt eredményeként a cég piaci szerepe erősödött, árbevétele várhatóan 7-10 %-kal emelkedik. A versenyképesség javulása további fejlesztési lehetőségek megvalósítását segíti, így a projekt hosszú távú fenntarthatósága is biztosított.